Meséltem a múlt hónapban az esetemet a rugóval. A kis cuki, egycentis eszközzel, ami napokig tartó szenvedést okozott – és persze nem mellesleg helyet csinált a befordult fogamnak, ami jelentem, immár szépen áll ott, ahol lennie kell, bent a sorban. Na, hát most, hogy így túl vagyok a történeten, elmesélem, amiről akkor még nem volt kedvem sztorizgatni.
Szóval a dolog érdekessége, hogy amikor egy hónapja gyanútlanul üldögéltem Kocsis doktor rendelőjében és vártam, hogy behívjanak, éppen azon gondolkoztam, milyen szerencsés vagyok, hogy nekem semmiféle, középkori kínzóeszközre hajazó szerkezetet nem tettek még a számba. Biztos mások is így vannak vele: néztem a vetített animációkat, innen jutott ez az egész az eszembe. A váróban futó különböző eljárásokat bemutató számítógépes kisfilmekről már a kezdetek óta az a véleményem, hogy a gyengébb idegzetű páciensek esetében tökéletesen alkalmasak arra, hogy rábírják őket: futva meneküljenek. Bár már 10 hónapja, de ma is élénken emlékszem arra, amikor azért ültem a váróban, hogy felragasszák a fogszabályozómat. Akkor is ezeket a bemutatókat néztem – aztán egy idő után már inkább nem. Természetesen nagyon meggyőző, hogy a rettentő kesze-kusza, meg csálé fogakból hipp-hopp egyenes, gyönyörű fogsor lesz, az meg pláne, hogy a ferde állkapocs és ezzel a torz arcszerkezet is tökéletesen korrigálható, csak éppen ehhez mindenféle szájpadlás tágító eszközöket használnak, meg kihúzogatnak egy-két fogat, vagy éppen fém gyűrűket tesznek fel és azokkal feszítik szét a fogsort. Hát ezeket nézegettem, miközben amúgy is teljesen kivoltam, hogy mi fog velem történni – talán nem is kell mondanom: nem volt éppen megnyugtató, hogy ilyen lehetőségek is benne vannak a kalapban.
És hát mindez eszembe jutott egy hónapja, hogy lám-lám: azon kívül, hogy éjszakára össze kell gumiznom a két fogsoromamat, semmi más plusz eszközre nincs szükség, hogy szépen rendbe álljanak a fogaim. Végre úgy tudtam nézni ezeket az animációkat kellő távolságtartással és persze örömmel, hogy de jó: milyen könnyen megúsztam én ezt a fogszabályozós dolgot. És persze kicsit el is szégyelltem magam: mit panaszkodok én, hogy időnként nehezebb az evés. Mennyivel rosszabb lenne például egy fém vacakkal a szájpadlásomon létezni, ami nem a fogakat, hanem az egész fejemet feszíti szét.
Na, erre megkaptam a rugót. Ami persze tegyük gyorsan hozzá: még mindig semmiség sok más eshetőséghez képest, de akkor is. Rosszul esett, hogy épp most örömködtem, aztán nesze nekem. Persze először csak az esztétika miatt aggódtam: hiába van szép, porcelán fogszabályozóm, ha közben egy csúnya fémdarab ott vigyorog az első fogaim előtt. Aztán ugyebár közel egy héten keresztül ez volt a legkisebb problémám…
Na de hagyjuk is, ez már történelem. Rugóm már nincs, az megtette a dolgát és ment a kukába. Most csak néhány drótos rögzítést kaptam – gondolom, hogy azok a bizonyos fogak, amik körbe vannak tekerve, a helyükön maradjanak. Ez se a legláthatatlanabb megoldás, de sebaj. Jövő hónapban gondolom már ez is lekerül.
