Hogy telik az idő… Több mint 3 éve már, hogy véget ért a fogszabályozásom, és igaz ami igaz, azóta nem éreztem szükségét annak, hogy kontrollra járjak. Persze kellett volna – ez most kiderült – de ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval éltem a magam boldog kis életét a szép fogsorommal, időnként pedig nosztalgiáztam, amikor feldobott a Facebook egy-egy régi fotót, ahol fémes mosollyal pózolok. Persze nem állíthatom, hogy csak emiatt nem feledkeztem meg teljesen arról, hogy volt fogszabályozóm: mivel a rögzítő drót fent maradt, minden alkalommal, amikor apró magvas gyümölcsöt vagy szezámos péksüteményt ettem, apró bosszankodások közepette vettem tudomásul: az érzés, hogy a fogszabályozóba beleragadhat ez-az, amit aztán egy örökkévalóság kipiszkálni – nos, az sosem múlhat el.
Persze időnként eszembe jutott, hogy meg kellene látogatnom kedvenc fogszabályozó centrumomat, de mindig volt kifogás: most a COVID-19, most a sok munka, most meg elfelejtettem…. Így ment ez egészen addig, amíg az élet meg nem oldotta a problémámat. Történt ugyanis két hete, hogy egyik pillanatról a másikra iszonyatosan elkezdett fájni az ínyem. De nem ám azért, mert felsértettem. Csak úgy, minden előzmény nélkül. Gondoltam, oké, lehet, hogy túl erősen mostam fogat, majd elmúlik. De nem múlt el. Sőt, másnapra még rosszabb lett. Őszintén: sosem éltem át még ilyet. Gyakorlatilag a fél arcom lezsibbadt a fájdalomtól, beszélni is nehezemre esett. Nem volt mit tenni, muszáj volt fogorvoshoz mennem. És ha már így jártam, nem is gondolkoztam egy percig sem, hogy hova: hívtam a Dr. Kocsis András Fogszabályzó Centrumot.
A kezelésem alatt végig Balázzsal egyeztettem, így kicsit meglepődtem, amikor egy hölgy vette fel a telefont. Mivel mi nem ismertük egymást, gyorsan megkérdezte, mikor jártam a rendelőben utoljára és érdeklődött, hogy akkor én most egy megbeszélt kontrollra szeretnék-e bejelentkezni. Mondtam, hogy nem. Ekkor kicsit rosszallóan megjegyezte: igen, látom, az két és fél évvel ezelőtt volt esedékes. Na, szépen indult az ismerettségünk. Jó páciens módjára azonnal elszégyelltem magam, így már nem is volt képem megemlíteni, hogy most viszont nagyon sürgős lenne a dolog. Szerencsére a hölgy pont talált egy felszabadult időpontot, így pár órával később már mehettem is a rendelőbe.
A megadott időpontban egy kedves, udvarias orvos fogadott, aki először bemutatkozott – ez számomra nagyon imponáló, mert érzem, hogy nem egy futószalag következő darabja vagyok, hanem ember, akivel valóban foglalkoznak. Szóval elmondta, hogy ő vizsgál meg, majd amint kinyitottam a számat, leplezetlen csodálkozással tekintette meg a brutálisan begyulladt ínyemet. Kicsit hozzá is ért, amitől egyből csillagokat láttam, így az éppen érkező Kocsis doktor úrnak be is tudtam számolni róla, hogy még meg sem érkeztem, de már megkínoztak. Ő egyébként szintén megdicsérte a ritkán látható mértékű gyulladásomat és elárulta: egy alapos fogkőleszedés lesz a megoldás. Hogy ennek miért nem örültem egyáltalán, azt a következő blogbejegyzésemben részletesen elmesélem. Figyelembe véve, hogy ekkor már egy napja enni sem tudtam a fájdalomtól, Kocsis doktor mielőbbi időpontra kérte az előjegyzésemet. „Hogy végre jól lakhasson” – magyarázta mosolyogva. Így másnap már vártak is a kezelésre.
