A fogkőeltávolítás az egyik legártatlanabb fogászati beavatkozás. Szerencsések azok, akik ezt valóban így élik meg, számomra azonban igazi mumus. Mielőtt bárkit elrettentenék ettől a fontos és általában valóban alig kicsit kellemetlen eljárástól, szeretném leszögezni: speciális eset vagyok. Nálam a fogszabályozást azért kellett elvégezni, hogy az egy komolyabb műtétet alapozzon meg. Az ínyem ugyanis erősen elsorvadt, melynek köszönhetően nagyjából a fogaim felénél már a fognyak is szabadon van. Ez az a rész, ami rendkívül érzékeny: akár a hideg vagy az édes is komoly fájdalmat tud okozni, nemhogy egy fizikai behatás. Mindezek miatt nálam már bevett szokás, hogy a fogkőeltávolításhoz is érzéstelenítést kérek. Most is jeleztem ezt már akkor, amikor kiderült, hogy én bizony szuri nélkül nem szeretnék beülni a dentálhigiénikus székébe, így az időpontomat is úgy kaptam, hogy legyen egy orvos, aki beadja nekem előtte az injekciót.
Fájdalomtól sajgó ínnyel érkeztem tehát a rendelőbe, ami ekkorra már annyira elviselhetetlen volt, hogy még a számomra konkrétan gyomorgörcsöt okozó fogkőleszedést is úgy vártam, mint a messiást. A váróban csak maszkban lehet üldögélni – ez teljesen szimpatikus volt nekem, mert bár már hónapok óta nem voltak koronavírusos megbetegedések, éppen elindult a legújabb hullám, és mint tudjuk, a maszkviselés nem fáj senkinek, nem is árt, de lehet, hogy éppen sokat használ. Szokás szerint pontosan behívtak, a kezelést végző kedves hölgy azonban azzal kezdte: ő nem javasolja az injekciót. Elmagyarázta, hogy amiatt órákig el lenne zsibbadva a szám, ami – tekintve, hogy mentem vissza dolgozni – nem túl hasznos, hiszen még beszélni is nehezen tudnék. Felajánlotta, hogy érzéstelenítő spray-vel befújja az érzékeny területet és akkor mindenki jól jár. Bár már volt tapasztalatom ezzel a fújkálással és tudom, hogy nálam nem válik be, végül beadtam a derekamat, mert láttam, hogy tényleg jót akar. Így kezdte el a fogkőleszedést, majd nagyjából 5 perc után nagyot sóhajtva annyit mondott: oké, akkor hívok egy orvost.
Megkaptam tehát a vágyott zsibbasztást és onnantól kezdve már viszonylag nyugodtan tűrtem a beavatkozást. Más kérdés, hogy valóban teljesen használhatatlan lett a szám bármiféle funkcióra: nagyjából olyan érzés volt, mintha valami puha, amorf izét tömtek volna bele. Vagy mintha valami elrontott botox-partiról estem volna ki felpumpált szájakkal. Utóbbira egyébként rá is kérdeztem, mármint hogy nincs-e feldagadva, de megnyugtattak, hogy nem látszik rajta semmi. Mondjuk a kérdés után arra is rájöttem, hogy a következő órákban valószínűleg tényleg nem erőltetem a beszédet, mert nem igazán megy a szavak formálása. De sebaj, pár óra alatt elmúlik – tudtam meg – addig majd beszélnek mások helyettem.
Miközben örömködtem, hogy túléltem és végre vége, kaptam némi fejmosást, hogy még egyszer ilyen sokáig ne várjak, félévente járjak el erre a kezelésre. Ez a durva ínygyulladás ugyanis kizárólag a fogkőnek volt köszönhető. Kaptam még néhány tippet is, hogy milyen fogkrémet és szájvizet használjak a gyulladás mielőbbi megszűnésének érdekében és már mehettem is a dolgomra. Az azonban kiderült, hogy a világot nem váltottuk meg egyből: kell még egy-két nap, hogy a fájdalmam elmúljon.
