Ahogy azzal már eldicsekedtem, az adventi időszakot már új lappal kezdhettem el, november utolsó napján ugyanis megszabadítottak a fogszabályozómtól. Arról azonban még nem írtam, milyen érdekes volt megtapasztalni, hogyan reagálnak minderre a körülöttem lévők. Azt tudtam, hogy én nagyon örülök ennek, meg az életemben milyen fontos esemény volt, hogy másfél év után megszabadultam a drótoktól és tappancsoktól, azt azonban álmomban sem sejtettem, hogy barátoktól, ismerősöktől ennyi pozitív visszajelzést kapok majd. Kifejezetten megható volt, hogy bárki, akivel találkoztam, azonnal észrevette és örömködött annak, hogy túl vagyok a fogszabályozáson. Amellett, hogy dicsérték, milyen szép lett a fogsorom és aki még nem látta, csak hallott róla, egyből kért egy nagy mosolyt tőlem, ahogy találkoztunk, természetesen azt is mindig kérdezgették, milyen érzés, hogy már nincs a számban. Őszintén mondom: nem annak volt jelentősége, hogy ott van vagy nincs, hiszen már annyira megszoktam, hogy akkor sem tűnt fel, amikor még viseltem. Az viszont, hogy ennyi pozitív visszajelzést kaptam azzal kapcsolatosan, milyen szép lett a végeredmény és milyen klassz, hogy ezt felnőtt fejjel végigcsináltam, nagyon sokat jelentett nekem.

Megjegyzem, azért a fogszabályozás még nem ért teljesen véget, csak láthatatlanul folytatódik. A belülről felragasztott drótokról már meséltem. Nos, ezeknek köszönhetően megtanultam, hogy mindent azért ezután sem tudok még enni. Nagy elhatározásom volt például, hogy ha lekerül a fogszabályozóm, az első dolog, amit enni fogok, egy zacskó sós mogyoró lesz. Be is tartottam ezt a fogadalmamat, és percekkel a rendelőből való kilépésem után már csillogó szemmel bontottam ki a zacskót. Hát, nem jártam túl jól a mutatvánnyal. Ezek a drótok ugyanis szinte teljesen rásimulnak a fogsorra, hiszen nem tappancsok tartják, hanem a fogra vannak ragasztva. Icipici rés azonban van itt-ott, ami pont elég arra, hogy az apró mogyoródarabka közé szoruljon. Kivenni onnan viszont majdhogynem lehetetlen. Szóval nem volt klassz dolog pár perccel a nagy öröm után már azon kínlódni, vajon milyen módszerrel lehet kipiszkálni a bosszantó törmelékeket. Hasonlóan remekül tud egyébként beszorulni a lenmag, szezámmag, sőt a málna és az eper magja is.

Amúgy maga a drót nem zavaró – féltem előzőleg, hogy mivel belülről van, esetleg a beszédben akadályoz majd, vagy pösze leszek, de semmi ilyenről nincs szó. Persze még nem tudtam leszokni arról, hogy a nyelvemmel állandóan piszkáljam, de ez legyen a legnagyobb baj. Tulajdonképpen észre sem veszi senki, ha ezt csinálom.

Másik kedvenc eszközöm, amivel a továbbiakban is kordában kell tartanom a fogsoromat, a kivehető fogszabályozó, ami nem más, mint a fogsorra illeszthető, átlátszó sín. Sín alatt pedig azt értem, hogy a teljes fogsort beborítja kívülről-belülről és pont olyan alakja van, mint magának a fogsornak. Ebből következően pont olyan érzés ki-be rakosgatni a szájba, mint egy protézist. Egy biztos: klasszul felkészít a nyugdíjas évekre, csak itt nem pohárba teszem, amit kiveszek a számból, hanem egy kis műanyag dobozba. Ezt gyakorlatilag fél napon keresztül viselni kell, így nem csak éjszaka, hanem napközben is illik, hogy a szájban legyen. Nagy előnye, hogy – mivel átlátszó – nem lehet észrevenni akkor sem, amikor a fogaimon van, így ha akarom, akár egész nap a számban lehet. (de azért annyira nem ragaszkodok ehhez).

Összefoglalva tehát jelentős változást jelentett az életemben, hogy lekerült a fogszabályozóm, természetesen pozitív irányban. Meg tudom érteni azokat az ismerőseimet, akik még viselik a készüléket, hogy irigykedve mondogatják: de jó nekem. Mert tényleg az. De csak azt tudom üzenni nekik és mindenkinek, aki még ebben a cipőben jár, hogy megéri a küzdelmeket.

Ossza meg ismerőseivel ezt a bejegyzést, ha tetszett Önnek.