Azt kell mondjam, Murphy hozzám képest kispályás.

Szóval az történt, hogy elmentem egy céges rendezvényre, ahol látványkonyha is volt. Előre kell bocsátanom: amióta fogszabályozó van a számban, soha nem ettem még ad hoc módon, mindig csak úgy, ha otthon, vagy olyan helyen voltam, ahol étkezés után azonnal fogat tudtam mosni. Ennek egyébként nagyon egyszerű oka van: minden alkalommal nagyjából egy negyed adagnyi kaja marad a fogszabályozóba ragadva. Ez amellett, hogy nem túl esztétikus, nagyon kényelmetlen is, ha pedig az ember ösztönösen a nyelvével kezdené megoldani ezt a problémát, azt gyorsan abba is hagyja, mert eléggé fáj, ahogyan felsebzi a készülék..

Na szóval azt gondoltam, mit nekem egy pár falat. Sült gyümölcsről volt ráadásul szó: alma, szőlő, ilyenek. Hát azzal semmi gond nem lehet, gondoltam. Puha, alig kell rágni – megkóstolom. Az utolsó falatnál tartottam, amikor hatalmas reccsenést hallottam a számban. A mai napig nem tudom, mit csináltam, valószínűleg egyébként félreharaptam és összeért az alsó és felső fogszabályozóm. De mindegy is, a lényeg, hogy letört egy tappancs.

Na mikor tudtam mindezt csinálni? Természetesen vasárnap. Pánik, kétségbeesés – most mi a frászt csináljak? Fityeg a számban egy tappancs, amit vagy lenyelek, vagy elhagyok, vagy mit tudom én, meg egyébként is. Tönkretettem a készüléket. Rendelés ilyenkor nincs, de most akkor mi lesz?

Végül felhívtam az ügyeleti számot, ahol egyből megnyugtattak: ez elég gyakori probléma. Remek, legalább nem én vagyok a totál béna. Ezt jó tudni. Aztán arról is tájékoztattak, hogy a tappancs nem tud leesni, mert tartja a drót. Hurrá. Lenyelni sem fogom. Szóval csináljak úgy, mintha mi sem történt volna, a legközelebbi alkalommal pedig, amikor majd megyek, visszaragasztják. De ha nagyon zavar, menjek nyugodtan másnap.

Hát, nem akarok totál problémás páciens lenni, úgyhogy inkább kivárom az előre egyeztetett időpontomat. Mondjuk az még majdnem három hét. De mindegy. Így is tiszta ciki, hogy lassan az összes, valaha felmerülhető problémát bemutatom magamon.

Ossza meg ismerőseivel ezt a bejegyzést, ha tetszett Önnek.