Emlékszem, amikor annak idején még csak terveztem, hogy belevágok a fogszabályozásba, több ismerősöm is, aki már átesett ezen, azzal ijesztgetett: fájni fog. Előre felkészítettek, milyen fájdalomcsillapítókkal tankoljam fel az otthoni házipatikát, így kifejezetten megnyugtatott, amikor első alkalommal Kocsis doktor csak mosolygott ezen és azt mondta, nem szokott ilyesmire szükség lenni, nem olyan szörnyű az a pár nap, miután állít a fogszabályozón.
Egyébként ez így is van, az elmúlt háromnegyed év alatt – ha jól emlékszem – mindössze kétszer volt olyan, amikor keményebb napokat kellett megélnem. Ezek viszont emlékezetesek voltak: az első után például már minden kollégám tudta, hogy ha reggel később jövök dolgozni, mert fogszabályozásra megyek, előfordulhat, hogy utána napokig jobb nem szólni hozzám. Nos, ebbe most ismét beleszaladtak.
Hogy milyen erők hatottak a fogsoromra, miután most újradrótozták, azt szerintem a lehető legjobban az mutatja, hogy három (!) nap alatt jól látható rés keletkezett két fogam között. Szerdától péntekig szemmel láthatóan elvándorolt az egyik fogam a helyéről. Mondjuk, ez is volt a dolog célja, de kérdezem én: el tudja valaki képzelni, hogy kell feszíteni azt a fogsort ahhoz, hogy ez ilyen rövid idő alatt megtörténjen egy felnőtt esetében? Na, pont ennyire volt a dolog komfortos…
Ebben a három napban kis túlzással még a beszéd is fájt, evésről pedig még a legmerészebb álmomban sem gondolkodtam. Ez azért különösen hasznos, mert amikor éhes vagyok, akkor morcos is. Ezt tetézte még a folyamatos feszülés a számban – hát mondjuk azt, hogy nem voltam túl bájos ezekben a napokban. Amikor kedvesen megkérdezték tőlem, nem akarok-e bevenni egy fájdalomcsillapítót, csak annyit morogtam vissza: minek? Nem drogozhatom magam egész nap. Nem is kérdezték meg többet…
Hogy segített-e volna, ha 4 óránként bekapkodok valami bogyót, nem tudom, hősi érdemrendet mindenesetre nem kaptam azért, hogy végigcsináltam ezt a pár napot fájdalomcsillapítás nélkül.
Attól persze, hogy már nem bolondultam meg a feszítő érzéstől, még nem tudtam egyből tökéletesen rágni: nagyjából mostanra, egy hét elteltével jelenthetem ki talán, hogy ismét rendesen tudok enni. Az elmúlt napokban tehát ismét előkerültek a pépes és könnyen nyammogható ételek, melyeket a honlapon is összegyűjtöttünk, és ismét megállapítottam: nehéz így rendes kaját magához vennie az embernek. A második napon kiütöttem magam egy somlói galuskával – azóta se bírok ránézni az édes ételekre.
Nem volt tehát könnyű ez a pár nap, örülök, hogy túl vagyok rajta. De szerintem a környezetem is.
