Az elmúlt években számos páciensünk mondta el a véleményét a fogszabályozásról, szolgáltatásainkról, munkánkról. Számunkra a legfontosabb az Önök elégedettsége, ezért mindig örömmel vesszük a visszajelzéseket, hiszen ezek segítenek nekünk még színvonalasabb szolgáltatást nyújtani. Tudjuk, hogy leendő pácienseink számára is fontos, hogy megismerjék a korábbi páciensek véleményét a Dr. Kocsis András Fogszabályzó Centrumról, ezért az alábbi oldalon kiemeltünk néhányat a teljesség igénye nélkül. Büszkék vagyunk arra, hogy pácienseink elégedettek munkánkkal, és egészséges mosolyt, magabiztos megjelenést kaptak tőlünk.

 

Fogszabályozás

M. Patricia – Felső metszőfog csírahiány

“Kb. 12-13 éves lehettem, mikor közölte egy fogorvos, hogy nekem sosem fog csontfogam nőni, sőt, nem csak 2 fogam fog hiányozni, hanem mindjárt 4…borzasztóan elkeseredtem. Csírahiánnyal születtem, mely a felső 2 kismetszőt, és az alsó két bölcsességfogamat érintette. Még a bölcsességfogak nem is érdekeltek annyira, no de a kismetszők ott a kirakatban?!
A 2000-es évet kezdtük, információt az újságból vagy a TV-ből lehetett szerezni, esetleg könyvekből, az internet ekkor még luxusnak számított, azt sem tudtam mi fán terem ez a csírahiány, mi lehet rá a megoldás, – gyermeki naivsággal: mi gyógyíthatja? – maradt hát a kérdezősködés az iskolai fogászaton, de csak annyit mondtak –ez van, fogadjam el-. A szüleimet sem foglalkoztatta a hézagos fogsorom, mondván, nem fáj, így törődni sem kell vele, majd ez lesz a szexepilem.
Az osztálytársaim – akkor számomra úgy tűnt- gyönyörű fogsorral rendelkeztek, mindig nevettek, minden fotón vigyorogva pózoltak. Én, miután tudatosult bennem, hogy nekem sosem lesznek kismetsző fogaim zárkózottá váltam, mindig csukott szájjal nevettem vagy takartam a szám nevetés közben, keveset beszéltem, az önbizalmam egyenlő lett a nullával, fiúsan kezdtem öltözködni, mert azt hittem, így elbújhatok majd a kíváncsi szemek elől. De nem! Nagyon sokszor bántottak, és megaláztak a fogaim miatt, volt, hogy a tömött buszon kaptam a beszólásokat… és ezek a bántó szavak örökre megsebeztek. A fényképezőgép láttán is mindig elsunnyogtam, vagy elbújtam a hátsó sorban. És ez így ment 26 éves koromig.

Az eltelt évek során titokban mindig kutattam a megoldást a hiányos fogsorom megszépítésére, de a 2000-es évek elején még a fogszabályzás is gyerekcipőben járt a mostani technikákhoz képest. 26 évesen döntöttem el, most már végleg véget vetek az életemet legjobban megkeserítő problémának és lázasan elkezdtem kutatni egy orvos után, aki segíthet.
Kocsis Doktor Urat egy dentálhigiénikus ismerősöm ajánlotta nekem, én pedig nem sokat vacilláltam, kértem hozzá egy időpontot.
2014-ben, év elején kezdtük a kezelést először fogszabályzással, majd 2015-ben kiegészült a kezelés 2 implantációval. 2015. novemberéig volt fogszabályzóm, ekkor megkaptam az ideiglenes fogaimat is.
Mivel az implantáció során csontpótlást is kaptam, így nálam a gyógyulási idő több volt, mint egy átlagos implantációnál. Minden hónapban jártam kontrollra, és/vagy a fogak visszaragasztására, ugyanis az ideiglenes fogak nagyon nem szerettek a helyükön maradni, folyton kiestek, volt, hogy minden héten, úgyhogy sűrűn látogattam a Fogszabályzó Centrumot. Kocsis, Perényi és Seres Doktor Úr szoros együttműködésben dolgoztak a kiváló eredmény elérése érdekében, és folyamatosan bíztattak. Sokszor érkeztem csalódottan, elkeseredve, sírva, tenyeremben a fogaimmal, de várni kellett még az íny gyógyulására…

2016. májusában kaptam meg a végleges fogaimat. Emlékszek, elsírtam magam. Kaptam egy tükröt, hogy barátkozzak velük, véleményezzem őket, mielőtt végleg a helyükre ragasztják mindkettőt. Én meg csak néztem magam a tükörben, és sírtam, nem hittem el, hogy most már mindig lesz ott egy-egy fog, ahol évekig csak tátongó űr volt. Többször is megkérdeztem Perényi Doktor Urat, hogy ugye ezek már nem fognak kiesni?!  🙂

Most már több, mint 1 éve „viselem” az új fogaimat, és igen, szándékosan írom így, mintha egy ruháról, vagy cipőről beszélnék, mert a fogaimról is azt gondolom, hogy „felöltöztettek”, csak hát ők állandó viseletnek számítanak. 🙂

Velük más ember lettem, többet nevetek, többet beszélek, magabiztosabbá váltam 🙂 , noha ez nem megy/ment egyik napról a másikra a hosszú, – ahogy én nevezem- fogatlan évek után. 🙁 🙂
Most már készül egy-egy fotó, vagy videó is rólam. Most már nincs mit szégyellnem nevetés, vagy beszéd közben, és mindenkinek büszkén mesélem el a fogaim történetét is, ha kíváncsiak rá.

Továbbá mindenkit arra bíztatok, hogy ha hasonló problémával küzd és van rá lehetősége, akkor minél előbb kezeltesse a saját, esetleg a gyereke problémáját és ne hagyja, hogy egy életen keresztül elhatalmasodjon rajta és tönkre tegye az életét. A mai világban rengeteget számít a szép, egészséges, rendezett fogsor, amihez ugyan az út lehet, hogy rögös, de megéri rajta végigmenni, mert az eredmény kárpótol majd mindenért.

Minden szenvedés, fájdalom és könnycsepp idővel a feledés homályába merül majd az új fogak, az „új” mosoly láttán, és a dicsérő szavak hallatán. Én már csak tudom! 😉 ”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


“Fogorvos és ismerős is ajánlotta a Centrumot, testvérem volt máshol fogszabályoztatni és nem volt elégedett az eredménnyel, így én olyan helyre szerettem volna menni, ahol biztos a végeredmény. A konzultáció is meggyőző volt számomra. A Centrum jól felszerelt, minden egy helyen megtalálható, udvariasak, kedvesek az ott dolgozók, sugallják a szakértelmet.”

Dániel


„Nővéremtől hallottam a Centrumról, ő is csak jókat hallott róla. Nagyon profik, a legbonyolultabb eseteket is vállalják. Sokaknak segítség lehet a részletfizetési lehetőség is.”

Jaskó Gábor


“Mindenki kedves, barátságos, segítőkész, nincs benned félsz, nincs olyan érzésed, hogy orvosnál vagy. A legjobb szakemberek dolgoznak a Centrumban.”

Alexandra


“Nagyon régen voltam Kocsis Doktor Úrnál a klinikán és már akkor nagyon elégedett voltam a munkájával. A Fogszabályzó Centrumot a jó ár-érték arány, minden igényt kielégítő széles körű fogászati ellátás, rugalmasság és könnyű elérhetőség miatt ajánlanám.”

Bálint


“A lányomnak korábban volt kivehető fogszabályzója, de az nem volt hatékony, így szerettünk volna olyan kezelést, ami biztosan eredményes lesz, ezért választottuk a Fogszabályzó Centrumot. A lányom korosztályából többen ide jártak és gyönyörű lett a foguk. Elsősorban a nagyon szép munka, türelmes kiszolgáló személyzet, kultúrált berendezés és magas színvonalú szolgáltatás miatt ajánlanánk a rendelőt.”

K.L.


„Nagyon féltem a fogszabályozástól, de ezalatt az 1 év alatt, amíg idejártam a rendelőben minden félelmem elmúlt. Mindenki nagyon kedves és lelkiismeretes. Nagyon szépen köszönöm a precíz munkát!”

26  éves páciens


„Boldog vagyok! Nagyon gyorsan eltelt az idő. Megtanultam a fogszabályzóval együtt élni, de most nagyon jó nélküle!”

32 éves nő páciens


„Köszönjük kedvességüket, lehetővé tették gyermekünk fogai rendbetételét magas szinten. Nagyon szép lett!”

14 éves páciens édesanyja


„Pontos és precíz munkát végeznek, kedvesek a dolgozók és szép lett a fogsorom.”

22 éves nő páciens


„Ajánlanám mindenkinek akinek fogszabályozásra van szüksége, mert semmi ok az aggodalomra, fájdalommentesen kezelnek, kedvesen fogadnak.”

33 éves páciens


„Nagyon tetszett a precíz, magas szakmai színvonalú munka, a részletekre is gondoltak. Köszönöm a segítséget és hogy szép mosolyt varázsoltak nekem.”

18 éves páciens


„A legkorszerűbb fogszabályozáshoz szükséges eszközök megtalálhatóak itt, és nagyon kedvesek!”

15 éves  páciens


„Szakmai tudásuk kifogástalan, barátságos bánásmód a páciensekkel.”

14 éves páciens


„Az orvosok, az asszisztensek, dentálhigiénikusok, nagyon körültekintő, pontos, érthető magyarázatot adnak mi történik kezelés közben.”

26 éves nő páciens


„Precíz, alapos, áldozatos és kiváló minőségű munkát végez mindenki. Csak így tovább!”

31 éves férfi páciens


„Színvonalas ellátás, szép rendelő, csak ajánlani tudom! Reméltem, hogy a fiamnak szép, szabályos fogsora lesz, és ez így is lett. ”

43 éves édesanya


„Habár voltak olyan pillanatai a kezelésnek, amikor kicsit fájdalmas volt, de összességében pozitív csalódás volt az egész, hiszen az orvosok nagyon segítőkészek voltak, és maximálisan odafigyeltek a problémáimra.”

23 éves páciens


„Korábbi rossz tapasztalatok miatt rosszabbra számítottam, de itt nagyon pozitív „egészségügyi élményeket” szereztem.”

27 éves páciens


 

 

Logopédia

“Kálló Veronika részére!

Kedves Veronika,

Szeretnénk megköszönni azt a kitartó szakmai munkát, amivel a kisfiunkat segítetted a logopédiai fejlesztésében. Őszintén szólva nagyon aggódtam még augusztus elején is, hogy nem fog sikerülni az iskolakezdésig rendbe tenni az R betűit, de sikerült. Nyugodt szívvel engedtük el az első napon az iskolába, mert tudtunk, hogy e miatt nem fogják csúfolni és a tanulásban sem fog hátrányt szenvedni.

Tudom, hogy ehhez kellett a gyerek és kellettünk mi (család) is, de nélküled (mással) nem biztos hogy sikerült volna. Te voltál a harmadik logopédusa fiunknak, idegenként érkeztünk hozzád ajánlás által. Kár hogy nem jutottunk el hamarabb hozzád.

Mindenesetre bárki keres logopédust mi csak téged fogunk ajánlani!

Köszönjük szépen!”

  • Iratkozzon fel
    Hírlevelünkre!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Minden jog fenntartva 2015 - Jogi nyilatkozat
Ugrás a lap tetejére