Hát, ha röviden össze akarnám foglalni az eddigieket a folytatás ismeretében, azt mondanám, hogy az volt a kezdőknek kijáró könnyített pálya. Amennyire könnyen boldogultam a felső fogsoromra tett fogszabályzóval, annyira mostohán indul közös életünk az alsóval.

Tudni kell, hogy nekem elsősorban az alsó fogsorommal vannak gondok. A felsőre csak azért került szabályzó, hogy ha az alsó elkezd rendeződni, a harapásommal ne legyen gond, az is igazodjon a változáshoz. Ennek megfelelően a felső fogsoromon szabályosan állnak a tappancsok, egy ívben. Ez az, amire azt mondták, szép. Hát az alsó nem lett az. Mivel azok a fogaim össze-vissza dőlnek ki-be, a tappancsok is ennek megfelelően állnak – melyiket hogy kell majd húzni. Így tehát a szép ívnek nyoma sincs, bár nyilván lesz majd egyszer, amikor a fogaim is katonás rendben sorakoznak. Most viszont úgy néz ki a fogszabályzó, mintha valaki jókorát bevert volna és összekuszálta volna a rendet.

Mondjuk, ez a legkevesebb, hiszen az alsó fogsorom még nevetéskor is alig látszik. Az viszont sokkal nagyobb gond, hogy fáj az egész fogsorom. Abban nem vagyok biztos, hogy a fogszabályzótól vagy attól, hogy az egyébként is gyulladt, visszahúzódott ínyemet egy fogkőleszedéssel megbolygatták. De tény, hogy az a bizonyos fájdalomcsillapító, amivel rémisztgettek, a második napon előkerült.
Ez a tompa, de folyamatosa fájdalom egyébként néhány nap alatt szépen elmúlt, egy héttel a fogszabályzó feltétele után már csak fogmosáskor érezem, hogy bizony meglehetősen érzékeny az egész alsó fogsorom. Érdekes megtapasztalni, hogy egy fogkefével is milyen hatást lehet elérni – az is ugyanúgy nyomja az egész rendszert, mint az első napokon maga a szabályzó. A legnagyobb gond viszont, hogy még egy hét után sem tudok enni. Az első napokban ezt az érzést még régi ismerősként üdvözöltem: tudtam, hogy pár nap kell, mire nem érzem úgy, mintha egy kavicsra harapnék minden alkalommal. Csakhogy eltelt egy hét, és a legtöbb, amit fel tudok mutatni evés-ügyileg, hogy szép lassan elmajszolok egy kiflit – de csak ha minden egyes falatot folyadékkal szétmállasztok a számban. Magyarul a rágásról még mindig csak álmodozok.
Itt szeretném megjegyezni, hogy külön fejezetben foglalkoznak a honlapon a fogszabályzós ételekkel. Mondanám azt, hogy bármit lehet enni, csak botmixer kell hozzá, de ez azért így ebben a formában nem igaz. Én például a második napon nekiestem a maradék csirkepörköltömnek, még a tarhonyát is hozzámixeltem. Hogy mi lett belőle, inkább nem részletezném – maradjunk annyiban, hogy az ember szépérzéke egy idő után már felül tud kerekedni a tudaton, hogy amúgy ennek jó íze van. Sós ételből viszonylag kevés ehető rágás nélkül, a tejbegríz-tejberizs-zabkása vonulat pedig néhány nap alatt meglehetősen unalmassá válik. Javaslom tehát mindenkinek, hogy tekintse át az ötleteket, mert elképzelhető, hogy szükség lesz rá. A fogyás így is garantált, de legalább nem kap sírógörcsöt az ember, hogy már megint nem tud mit enni, ha van a talonban pár napnyi menü, amit még szívesen is fogyaszt.

Én egyébként speciel nem csak a rágófunkció újbóli elvesztése miatt nem tudok enni már egy hete, hanem azért, mert az alsó fogszabályzó nagyon töri a számat. Lényegében mindenhol: elöl a tappancsról kiálló kis pöcök, kétoldalt pedig a drót vége. Utóbbi annyira kikezdte a számat, hogy csak gyantával tudok létezni. Ezt viszont evés közben én ki szoktam venni, hogy ne egyem meg véletlenül, amikor az étel lesodorja, így viszont minden szájmozdulatnál a drót vége a számba fúródik és hasítja. Nem tudom, így hogyan fog valaha is meggyógyulni, mindenesetre az evéstől meglehetősen gyorsan elmegy a kedvem és fogmosás után gyorsan visszatapasztom a védő gyantákat. Éjszakánként az élményt tovább fokozza, hogy a szám belső felét más pontokon is becsípi a szabályzó – nyilván ahogy elernyednek az izmok, valahogy oda kerül és kvázi ráharapok. Ehhez jön még hozzá az ébredéskor tapasztalható szájszárazság, ami fogszabályzóval nehezítve azt jelenti hogy még a készülék is odatapad a nyálkahártyához, és azt az első szájmozdulat fejti le nem túl kellemes módon.

Hát szóval egyelőre azt gondolom, kompenzál a rendszer: minden nagyon jól ment az első etpaban és egyelőre nem akar jól menni a másodikban De azzal vigasztalom magam, hogy a másikat is megszoktam, ezt is nyilván megfogom. Érzem azt is, hogy napról napra könnyebb, csak ez nem megy olyan gyorsan, mint az előző esetben. Egy hét éhezés után a türelme is véges az embernek, de hát ez van. Azért be kell valljam: várom már, hogy három hét múlva, a következő orvoslátogatásra megint olyan mosolygósan és gondtalanul tudjak menni, mint előző alkalommal, és őszintén azt tudjam mondani: a világon semmi gondom a fogszabályzómmal.

  • Iratkozzon fel
    Hírlevelünkre!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Minden jog fenntartva 2015 - Jogi nyilatkozat
Ugrás a lap tetejére