Mint azt már hónapokkal ezelőtt említettem, szerencsére egyetlen percig sem volt gondom a fogszabályzómmal – már ami a látványt illeti. Kocsis doktor már a felragasztás napján felhívta a figyelmemet, hogy ne kezdjem el takargatni vagy miatta másképp beszélni, mert az hamar rossz szokássá válhat. Miután azonban többen is kifejezetten szépnek nevezték a porcelán készüléket, ez eszembe sem jutott, továbbra is bátran mosolyogtam mindenhol.

Egy kivétel akadt: a fotózás. Hiú nőként ugyanis úgy gondoltam, hogy nincs szükség megörökíteni az utókor számára ezt az átmeneti (röpke másfél évnyi) időszakot, amikor drótok és tappancsok virítanak a számban – még ha diszkréten is. Szóval úgy döntöttem, lehetőség szerint ebben az időszakban nem kerülők fényképezőgép elé, vagy ha igen, nem mosolygok.

Nos, ezt a fogadalmamat egészen karácsonyig sikerült is tartani, amikor azonban elkerülhetetlenné váltak a hagyományos családi fotózkodások. Semmi baj – gondoltam – megy ez nekem csukott szájjal is. Tükör előtt elpróbáltam néhány kedvesen néző, de nem mosolygós fejet és elégedetten szemléltem az eredményt: jó lesz ez így. És ebben a hitben voltam egészen addig, amíg a húgom neki nem állt elkészíteni a karácsonyfa előtt pózolós, közös képeket a fiammal.

Először azt hittem, csak szórakozik, amikor néhány percnyi fetrengve röhögés után megkért, hogy vágjak valami értelmes fejet. Elmagyaráztam neki, mint a dedóban, hogy tudod, fogszabályzóm van, nem mosolygok, de ez így is jó lesz. Ő meg mondta, hogy higgyem el, nem lesz jó. Majd meg is mutatta, milyen képek készültek. Nos, életemben nem gondoltam volna, hogy lehetek ennyire ronda: a csukott szájú mosoly mögött kifeszülő fogszabályzó olyan szinten torzította el az arcomat, hogy azt nyugodtan lehetne mutogatni óvodásoknak rémmese helyett. Valahol a ló és a boszorkány között lehetett félúton az a fej, amit kölcsönzött nekem a titkolni akart készülék.

Szóval így döntöttem el, hogy átmeneti állapot ide vagy oda, én bizony visszaveszem a jól megszokott széles mosolyomat, és így készültek el végül a számomra is elfogadható, normális karácsonyi fotók. Jelzem: azóta pedig tökélyre fejlesztettem ezt a műfajt is: telefonnal már sikerült olyan szelfit is készítenem (nem magamról, ennyire nem vagyok önimádó – a fiammal közöset), amin egyáltalán nem látszik, hogy bármiféle készülék lenne a számban. Persze ehhez kell egy porcelán fogszabályzó, ami ugyebár alig észrevehető bizonyos távolságból, meg jó fotózási szög. Gyorsan megjegyezném: nem az lesz életem fő célja a továbbiakban, hogy magamat fotózzam, de legalább megtanultam, hogy jobb ebben a helyzetben is a lehető legtermészetesebben viselkedni.

  • Iratkozzon fel
    Hírlevelünkre!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Minden jog fenntartva 2015 - Jogi nyilatkozat
Ugrás a lap tetejére